Mikulás váltó-kerületi rendezvény

Az intézmény folyamatos szakmai kapcsolatokat ápol a kerület óvodáival, iskoláival, önkormányzatával így a legtöbb kerületi programban aktív résztvevőként vagyunk jelen. A kerületben az idén is megrendezésre került a Mikulás váltó verseny, melyet a Pesterzsébeti Csili Művelődési Házban rendeztek meg. A december 8.-án megrendezésre kerülő programot megelőző napokban rendszeresen készültünk a gyerekekkel az előzetesen megkapott feladatsor gyakorlásával. A programban részt vevő csoportok létszámát a szervezők 6+1  főben határozták meg, ezért döntöttünk úgy, hogy az idén a „Fürge Manók” tehetséggondozó csapat képviseli óvodánkat ezen a rendezvényen. A program időtartama kb 1,5-2 óra. Mint minden intézményen kívüli rendezvény, ez is különleges élmény volt a gyerekek számára. Természetesen a közlekedési szabályok megbeszélésével kezdtük a napot. Alaposan átbeszéltük a gyalogos, és buszos közlekedés szabályait, veszélyeit, és a balesetet megelőző teendőket. A 7 gyermekkel 2 felnőtt kísérő utazott. A Csilibe megérkezve szeretettel fogadtak bennünket, tájékoztattak arról, hogy milyen feladatokkal készültek.

Reflexió:

A rendezvény szervezése a szokásos menetben zajlott. A gyermekeink nagyon örültek a Mikulás érkezésének, és szívesen játszották végig a feladatokat. Türelmesen figyelték a többi csapat versengését is. Összességében nagyon jól sikerült a program, remélem jövőre is megrendezésre kerül!

Tiglman Ágnes

Pesterzsébeti Kerekerdő Óvoda

Cím: 1202 Budapest, Nagysándor József utca 189. (Bejárat a Mártonffy utca felől)
Telefon / Fax: (+36-1-) 285-0275
Email: kerekerdo@ecom.hu